Para

A héten kedden voltam vizsgázni egy tárgyból (történetesen német morfológia), történetesen harmadszor. Most pedig para van, mert ha nem lesz meg ismételnem kell az egész tárgyat. Tehát jövőre újra felvenni, újra megírni az írásbeli összes részét. Nem akarom. Nagyon nem. Jövőhéten kedden, TALÁN kiderül, hogy mi lesz a további sorsom. Ilyen ideges már rég nem voltam, ráadásképp van még egy vizsgám. Abból pedig totál az az érzés kerít magába, hogy semmit nem tudok az égegyadta világon, pedig már másodszor tanulom. De egyszerűen sok, és nehéz és nem tudok már gondolni rá.

Nem akarok úgy hozzáállni, hogy valami lesz. Mert az úgy nem működik. Egy ideig bejött ez a "csak-pozitívan" hozzáállás, de most valahogy szertefoszlott. Nem tudom visszahozni, és egyre csak azt érzem, hogy lehúz a mélybe :(.

Remélem lesz jobb, vagy lehet csak a vizsgaidőszak hozzá ki belőlem. Hallottam már fámákat róla, hogy ilyenkor az ember nem teljesen önmaga, de nem igazán tudtam eddig ezt elképzelni. Az előző sulinál könnyebben vettem a dolgokat. De itt már másképp néz ki a dolog. Ez az utolsó lehetőségem, nem engedhetem meg a kudarcot, sehogy és semmilyen mértékben. Rossz volna, meggondolatlan és felelőtlen.

Amolyan becsődölés, úgy érzem,  hogy nem bírom. Előre félek attól amit nem ismerek, csak azért mert valaki azt mondta, hogy; és mert ismeretlen és megvétózom a képességeim. Magamnak állítom a korlátaim, ha elhinném, hogy igen képes vagyok rá, megtudom csinálni.... Másképp nézni ki az egész.