Bizony ám :)

Hamarosan gyarapodunk és tudom nem ide való, de kit érdekel xD.

Májusi gondolatok...

Oh na a május. 2 rész miatt várom, egy rész miatt nem. A kettő amiért igen: véget ér a második szemeszter és egyenlőre még csak 50% esélyben, de magaménak tudhatom majd a második álom kiskutyám. Amiért pedig nem: újabb vizsgaidőszak. Erről ennyit.

Hogy miért második álom kiskutya? Hát azért mert az első Mókácska a goldenem. 18 évig nem lehetett kutyám a panel miatt. Míg nem fordult a kocka és valóra vált egy álmom, saját kutyus és az extrák (akár egy kocsi ). Azóta is színesíti az életem. És azért álom kiskutya, mert a border fajta, ami tervben van már hosszú ideje elvarázsol, tán már túl rég is, és még mindig nem sikerült kilábalni belőle. De nem baj, egy EZVAN! felkiáltás és haladunk tovább beletörődve, hogy de igenis vállaljuk a felelősséget. Szét pattanok az idegtől, mivel várni kell rá. 4 hosszú hónap míg kiderül lesznek-e kiskutyák, ha lesznek lesz-e elegendő, aztán nekem megfelelő. Májusban kiderül.

A szemeszter végét meg azért várom, mert félek előre attól, amit nem is tudok micsoda, csak a szokásos : "Valaki mondta, és mástól is hallottam, hogy ezazamaz ilyen-olyan-amolyan nehéz-bonyolult-rászedős-bebukós dolog."

Tisztára a para érzés, de van két hetem a kezdésig addig igyekszem rendbe szedni magam. Amennyire csak lehet. A nyári vizsgaidőszaktól nem félek, itt lesz nekem Molly és a kicsi, valamint a hőn szeretett hónapom a június. Június a meleg, kellemes társ a burjánzó növényzettel, a vigyorgó nappal, a vidámon csicsergő madarakkal. És kint a most nem rég szerzett kinti kemping székembe belesüllyedek magam elé kapom a lapokat, a könyveket és átadom magam a tanulás mámorának és "élvezetének". Be jó is lesz, ahogy majd a nap cirógatja a az arcom, és ha épp már nincs kedvem tanulni, csak szundizok egyet a melegben, vagy kutyázom és sétálok egy kicsit.

Már nagyon várom. Csak legyen már itt mindkettő és mindhárom és minden.

Para

A héten kedden voltam vizsgázni egy tárgyból (történetesen német morfológia), történetesen harmadszor. Most pedig para van, mert ha nem lesz meg ismételnem kell az egész tárgyat. Tehát jövőre újra felvenni, újra megírni az írásbeli összes részét. Nem akarom. Nagyon nem. Jövőhéten kedden, TALÁN kiderül, hogy mi lesz a további sorsom. Ilyen ideges már rég nem voltam, ráadásképp van még egy vizsgám. Abból pedig totál az az érzés kerít magába, hogy semmit nem tudok az égegyadta világon, pedig már másodszor tanulom. De egyszerűen sok, és nehéz és nem tudok már gondolni rá.

Nem akarok úgy hozzáállni, hogy valami lesz. Mert az úgy nem működik. Egy ideig bejött ez a "csak-pozitívan" hozzáállás, de most valahogy szertefoszlott. Nem tudom visszahozni, és egyre csak azt érzem, hogy lehúz a mélybe :(.

Remélem lesz jobb, vagy lehet csak a vizsgaidőszak hozzá ki belőlem. Hallottam már fámákat róla, hogy ilyenkor az ember nem teljesen önmaga, de nem igazán tudtam eddig ezt elképzelni. Az előző sulinál könnyebben vettem a dolgokat. De itt már másképp néz ki a dolog. Ez az utolsó lehetőségem, nem engedhetem meg a kudarcot, sehogy és semmilyen mértékben. Rossz volna, meggondolatlan és felelőtlen.

Amolyan becsődölés, úgy érzem,  hogy nem bírom. Előre félek attól amit nem ismerek, csak azért mert valaki azt mondta, hogy; és mert ismeretlen és megvétózom a képességeim. Magamnak állítom a korlátaim, ha elhinném, hogy igen képes vagyok rá, megtudom csinálni.... Másképp nézni ki az egész.

Fogd...

... és fuss, majd meg se állj.

Ne engedd, hogy utolérjen.

újítás és merészség

Szeretnék már hosszú ideje, de igazán sosem tudtam rászánni magam meg konkrétan nem is tudom mit akartam, vagyis elképzelés volt, de nem találtam a megfelelőt. De most talán,csak nem igazán tudom milyen is volna az "igazi".

 

Alakulás

Itt az újboli vizsgaidőszak. Ma vagyok túl az első vizsgámon, tehát az állás 1/5 :). Remélem lesz ez 5/5 is. Akkor lennék a legboldogabb. De persze kevesebbel is megelégszem. Az eddigi teljesítményet majd idővel csiszolom, de eddig nagymértékben elégedett vagyok a kialakult helyzettel. Az elkövetkezendő 3 hét másból sem fog állni mint tanulásból és tanulásból és tanulásból. Nem törekszem a maximumra, hanem igyekszem magamhoz képest a legjobbat nyújtani, ami nem mindig a maximum. De hisz azt tőlem sosem fogja kérdezni, ha érteni fogom a szakmám, hogy milyen átlaggal, és milyen jegyekkel zártam az éveim. És amúgyis a gyakorlat fogja bebiztosítani nekem a helyem a világban. Amiből úgyszint nem szeretnék a legmagasabbra jutni. Csak, hogy jusson a megélhetésre. Hogy legyen egy helyes kis autóm, a kutyám/áim egy cica és vagy lakás vagy egy kis házikó kis kerttel. Nem vágyom igazán többre :))). És akár még az én gyalog érkező hercegem is belefér :).
De mindezt méga múlt rejti, de igyekezni fogok, hogy megvalósítsam.

“Meghívlak, hogy gondolkodjunk együtt: Mi az élet célja?
Talán jó lenne, ha mindegyikünk időt szakítana és leülne egy csendes sarokba és megírná élete hátralevő részének forgatókönyvét. Próbáld meg egyszer te is. Szabad kezet kapsz. Beírhatod a siker-kudarc, a könnyek-nevetés, a hosszú élet-a rövid élet, az agónia-extázis összes mennyiségét. Teljhatalmat kapsz az élvezet, a hatalom, a pénz, a hírnév és kapcsolataid felett. Mit tekintenél ideális életnek? Igazából mit akarsz leginkább?
Esetleg segítene, ha leírnád a te „tökéletes napodat”, vagy egy listát írnál arról a tíz tevékenységről, amelyet a legjobban kedvelsz. Ha elmélkedsz azon, amit leírtál, bizonyára tisztábban meglátod legmélyebb vágyaidat és szükségleteidet.
A kérdés ez: Mi az élet célja, a te számodra?”

És az elkövekezendőben válaszolni is fogok erre a kérdésre!

Durrog...

Eldurran az agyam, nem bírok már magammal... sok téren ... kezdeni kéne valamit, ami kicsit előbbre hajt, mert jelenleg csak a suli-suli-suli... valami hiányzik, egy kevés plusz. Vajon mi az?